Kutatási füzetek 13.

PDFNyomtatásÍmél
Kutatási Füzetek című sorozatunk legutoljára 2005-ben jelent meg. Két utolsó számunkkal doktorandusz hallgatók köszöntötték 75. születésnapjuk alkalmából Ormos Mária és Harsányi Iván nyugalmazott professzorainkat. Három éves szünet után sorozatunk most megjelenő, 13. kötete ismét szolgál némi újdonsággal. Jelenlegi újításunk apropója, hogy az „Európa és a magyarság a 18-20. században” Történelem Doktori Program évekkel ezelőtt olyan Interdiszciplináris Doktori Iskolává alakult át, amely immár lefedi a 18. század előtti történelmi korszakokat is, néprajz – kulturális antropológia, illetve politológia programjai révén pedig olyan fontos tudományágakat köt össze a történettudománnyal, amelyek a mindennapi tudományos munka terén is nagyon sokszor egymásra vannak utalva. Az elmúlt évek alatt egységgé érett doktori iskolánk az interdiszciplinaritás elvét kívánta e kiadványsorozat sarokkövévé tenni. Így a Kutatási Füzetek a jövőben a teljes doktori iskola kiadványa lesz, amely teret enged történeti, néprajzi, kultúrantropológiai, politológiai, de akár más tudományághoz tartozó írásoknak is. Nem változott viszont az a célkitűzésünk, hogy sorozatunkkal elsősorban doktorandusz hallgatóinknak kívánunk megszólalási lehetőséget biztosítani, s továbbra is elsősorban olyan írásokat teszünk közzé, amelyek új kutatásokat prezentálnak, illetve olyan tudományos eredményeket mutatnak be, amelyek Magyarországon – és főleg magyar nyelven – kevésbé hozzáférhetőek. Ebben a szellemben fogant mostani kötetünk is, amelyet – reméljük – további tartalmas kiadványok fognak követni.
A szerkesztők előszava

Ár
3560 Ft
Gyártó: Egyéb
Leírás

Bene Krisztián – Sarlós István – Vitári Zsolt (szerk.)
A Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának kiadványsorozata


ISBN 9789636422714
ISSN 1416-098613
Kiadó:  Pécsi Tudományegyetem
Megjelenés:  2008
Nyelv:  magyar
Terjedelem:  266 oldal
Méret: 145x 205 mm
Kötésmód: kartonált, ragasztókötött
 

 

Tartalom

 

Előszó 9
Baumgartner Bernadette: Német nemzetiség, magyar iskola, román állam. A szatmári svábok iskolaügye az 1920-as években 11 11
Bene Krisztián: Francia fegyveres kollaboráció (1940-45). A Légion des Volontaires Frangais contre le bolchévisme (LVF) születése 35 35
Fellner Máté: Az osztrák alkotmány átalakulása 1920 és 1934 között 53
Fodor Veronika: A Chorin-család. Munkásjólét és szociális gondoskodás 73
Hancz Erika: A Magyarországra vonatkozó krónikák helye a Nagy Szülejmán korabeli oszmán történetírásban 89
Havasdi József: A koleraügy központi szabályozása a dualizmusban 111
Kisdiné Neményi Barbara: Az otthonszülés metamorfózisai 135
Nagy Edit: Gazdasági szabotázsügyek jogi háttere és az igazságszolgáltatás (1946-1948) 153
Rausch Petra: „Rivuli Dominarum ac oppidi medii montis" - A szatmári bányavidék és a nagybányai bányakamara 1550-1580 között 167
Schmidt Andrea: A történelmi adottságok szerepe a 21. századi regionális fejlődésben - Lengyelország példáján 189
Slachta Krisztina: Ifjúsági divat, antidivat, szubkultúrák, ellenkultúra az NDK-ban az 1960-as és 1970-es években 209
Somogyiné Dobai Szilvia: A határhasználat változása Fehérvárcsurgón és környékén 227
Stipich Béla: „...Apámnál nem vagyok jó..." A Zalpa-szöveg és a hatalom megosztásának gyakorlata a Hettita Birodalom korai időszakában 245

Megrendelések

 x 
A kosár üres

Kiemelt ajánlatunk

Hegyi Dolores: Hellénizmus Keleten
A hellénizmus konkrét hatását, megnyilvánulási formáit csak az utóbbi...
Kerepeszki Róbert:A „tépelődő gentleman” Darányi Kálmán (1886–1939)
Ha Darányi Kálmán miniszterelnökre terelődik a szó, a korszakot ismerő...
Ivan R. Misner, Ph.D., Michelle R. Donovan, Avidor András: 29%, a megoldás
Egy sikeres vállalkozónak, egy cégnek van networking stratégiája. Egy si...
Tóbiás Áron: "...nőttön nő tiszta fénye"
Tóbiás Áron (1927) mindvégig az ötvenhatos forradalom tűzközelében vo...
Dévényi Anna - Gőzsy Zoltán (szerk.): Eszmetörténet
Az Árkádia Kiskönyvtár az online megjelenő Árkádia folyóirat kézbe v...
Ferling József: A nagy public relations receptkönyv
A 100 különböző projektet, esettanulmányt, megoldást bemutató könyv n...
Molnár-Kovács Zsófia: A tankönyvkutatások dualizmus kori forrásai
E könyv a történeti tankönyvkutatások lehetséges forrásait, kiemelten ...
Bűnbak minden időben
Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben Szerkesztette: Gyarmati ...
A dualizmus kori Pécs történetéből. Városgazdálkodás - társasági élet - szegénypolitika
Az elmúlt években, évtizedekben a város történetének vonatkozásában ...

Keresés a könyvek között