Vissza: Újdonságok

Ezerarcú vasút II.

PDFNyomtatásÍmél
Fókuszban a vasúti építészet
vasút, építészetFókuszban a vasúti építészet

Ár
4900 Ft
Gyártó: Virágmandula Kft.
Leírás

ISBN 978-615-00-2779-1
Megjelenés: 2018
Nyelv: magyar
Terjedelem: 462 o.
Méret: 167 x 240 mm
Kötésmód: kartonált, ragasztókötött

 

A vasutakhoz kapcsolódó feltárásokról két évvel ezelőtt közreadott kötetünk (Ezerarcú vasút) után örömmel mutatjuk be az időközben elkészült újabb összegzéseket. Ezúttal olyan témát állítottunk középpontba, melyet a vasúttörténetekben kevéssé tártak fel, méltatlanul nem vizsgálták, holott a közlekedési ágazattal kapcsolatba kerülők kivétel nélkül láttak és látnak: a vonalak mentén található épített értékek, s ezek hatása az érintett településekre. Másik nagy rendező elvünk a kötöttpályákon dolgozók és a forgalom bonyolódásának bemutatása volt. Külön csokorba rendeztük az időközben e témában megjelent fontosabb kötetek részletesebb bemutatását, illetve kiváló kutatótársunk, Kubinszky Mihály búcsúztatását. Nagy megtiszteltetés, hogy a hazai szakembereket tömörítő Közlekedéstudományi Egyesület tiszteletbeli elnöke mellett a Nemzetközi Vasúttörténeti Egyesület (IRHA) elnöke is külön köszönti a kötet olvasóit, s egyúttal jelezve, hogy a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciáját a tervek szerint 2018 őszén Budapesten tartják.