Rózsás József: A szabadság napjai Bólyban 1956 őszén

PDFNyomtatásÍmél
Ami ebben a kiadványban, a Bólyi Helytörténeti Füzetek második darabjában olvasható, nem történelem. Vagy csak némi kiegészítéssel az: személyes történelem. Történelem alulnézetből. Helytörténeti jellegű gondolatsor. Ezért senki ne kérje rajta számon a tacitusi „harag és részrehajlás nélküli" múltidézést. Bevallom, sőt büszkén jelentem ki: mindent, amit írtam ezen az 56 oldalon, az emberszív melegével fogalmaztam.
Az első fejezetben a szabadság 13 napjának bólyi eseményeit próbálom számba venni. Ennek módszere sajátságos, ugyanis Málik László korabeli kicsiny zsebnaptárában napról napra megörökítette a legfőbb történéseket. Ezeket a nagyon tömör feljegyzéseket hatvan szemtanú, résztvevő, közreműködő, családtag és leszármazott visszaemlékezéseivel egészítettem ki. Az Új Dunántúl című megyei lap egyes cikkeinek, tudósításainak rövid részletét is közlöm néhol, hogy országos összefüggésekben is látsszék a helyi történéssor.
A második fejezet a bólyi forradalom vezető személyiségeinek alakját idézi fel. Tíz rövid életrajzról van szó. Egyikük sem él ma már. Végső nyughelyükről fénykép készült. Legyen ez az utókor valamiféle tiszteletadása, kegyeletének kifejezése helytörténeti jelentőségű tetteikért.

Ár
1020 Ft
Leírás

Bólyi Helytörténeti Füzetek 3.

ISBN 206099492
Kiadó: Bóly Város Önkormányzata
Megjelenés: 2006
Nyelv: magyar
Terjedelem: 56 oldal.
Méret: 140x210 mm
Kötésmód: kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 800 Ft


Újszerű próbálkozást valósít meg a harmadik fejezet. Az eseményekben vezető szerepet játszó, akkor felnőtt férfiak életrajza utón a feleségek, a testvérek, a gyermekek beszélnek '56 napjairól. Tévedés volna őket mellékszereplővé minősíteni. Létük, a családokbon elfoglalt helyük, a mindennapok gondjaiban való helytállásuk megírása nélkül nem volna teljes a múlt megidézése. Szerepük egyáltalán nem statisztaszerep.
Az érzelemgazdag, a líraiságot sem nélkülöző vallomások után a füzet sötétebb oldalai következnek. A Kádár-rendszer bosszújának tényeivel szembesülhet az Olvasó. Vádak, perek, ítéletek, megalázó rendőri felügyeletek tanúsítják, hogy a hatalmuktól megfosztott, aztán idegen fegyverek segedelmével visszatérő kommunistáktól semmi sem állt távolabb, mint a megbocsátás, az igazság belátása, az emberség. A bosszú enyhébb formája volt, mikor csak számon tartották kinek-kinek az '56-os tevékenységét. Állás- és munkahelykeresés is sokakra várt a forradalom leverése után. Az esetek többségében hosszú ideig. Néhányan börtönbüntetést szenvedtek. Külön szólok majd a falujukat elhagyó, külföldre távozott ún. „disszidensekről".

Megrendelések

 x 
A kosár üres

Kiemelt ajánlatunk

Molnár-Kovács Zsófia: A tankönyvkutatások dualizmus kori forrásai
E könyv a történeti tankönyvkutatások lehetséges forrásait, kiemelten ...
Hegyi Dolores: Hellénizmus Keleten
A hellénizmus konkrét hatását, megnyilvánulási formáit csak az utóbbi...
Ivan R. Misner, Ph.D., Michelle R. Donovan, Avidor András: 29%, a megoldás
Egy sikeres vállalkozónak, egy cégnek van networking stratégiája. Egy si...
A dualizmus kori Pécs történetéből. Városgazdálkodás - társasági élet - szegénypolitika
Az elmúlt években, évtizedekben a város történetének vonatkozásában ...
Dévényi Anna - Gőzsy Zoltán (szerk.): Eszmetörténet
Az Árkádia Kiskönyvtár az online megjelenő Árkádia folyóirat kézbe v...
Tóbiás Áron: "...nőttön nő tiszta fénye"
Tóbiás Áron (1927) mindvégig az ötvenhatos forradalom tűzközelében vo...
Bűnbak minden időben
Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben Szerkesztette: Gyarmati ...
Kerepeszki Róbert:A „tépelődő gentleman” Darányi Kálmán (1886–1939)
Ha Darányi Kálmán miniszterelnökre terelődik a szó, a korszakot ismerő...
Ferling József: A nagy public relations receptkönyv
A 100 különböző projektet, esettanulmányt, megoldást bemutató könyv n...

Keresés a könyvek között